Blog

Olyan jó, amikor belépnél valahová azzal az érzéssel, hogy „na, itt vajon mire számíthatok?”, már a bejáratnál némileg megkönnyíti a helyzetedet valami jel. Mondjuk egy vicces, kedves, vagy akármilyen lábtörlő. A Welcome-felirat – valljuk be – már igencsak idejétmúlt és kissé ahhoz hasonlatos, mint amikor egy autó hátsó ablakában mókásnak szánt feliratokat látsz, majd mikor kielőzöd a kocsit, eléd tárul sofőrjének rettenetes, embergyűlöletről tanúbizonyságot tevő arcberendezése. Szóval a Welcome nem igazán mond semmit.

A legenda szerint Terni Szent Bálint püspök és vértanú, aki Interamna (ma Terni) püspökeként működött, több nyomorékot gyógyított meg imáival. Ugyancsak ő a szerelmesek védőszentje is. Egy, az életéből való elbeszélése arról tanúskodik, hogy Bálint püspök titokban eskette meg a szerelmes párokat. Ez azért volt különleges, mert a törvény abban az időben tiltotta a férfiaknak a katonai szolgálat előtti házasságkötést. Egy további történet arról számol be, hogy ő volt az első, aki egy pogány férfit és egy keresztény nőt összeadott. Kezdetektől fogva ismert a szerelmesek iránti rokonszenve és az értük való tettek sora. Talán ezért is lett halála után a szerelmesek védőszentje.