Szülinapi zsúrHalloween dekorációEsküvő

A mesehősök lufi minden gyerek kedvence

Minden gyereknek van egy kedvenc mesehőse, akiért rajong. Könnyű kitalálni, ki lehet az, mert megtelik a lakás az őt ábrázoló plüss figurákkal, játékokkal, tányérokkal, mindennel, amin a kedvelt mesehős szerepelhet. A rajongásuk nem haszontalan, hiszen a mesén keresztül rengeteg mindent megtanulnak. Éppen ezért, ha ünneplésre kerül sor, egy mesehősök lufi az egyik legjobb ajándék, amit egy gyereknek adhatsz. Nézd csak meg hányféle mesehőssel készültünk ezekre az alkalmakra!

A kisgyerekeket minden érdekli

Természetes, hogy a lányokat teljesen más dolgok érdeklik, mint a fiúkat. Emiatt történhet meg az, hogy sokszor ugyanaz a mese nem köti le mindkét nemet. A fiúk kedvelik az autós, tűzoltós, vagány meséket, míg a lányok inkább a királylányos, aranyos mesefilmek rajongói. Egészen kicsi korban azonban még van egy-két olyan mesefilm, ami mindkét nem számára szórakoztató lehet, mint például a Dóra és barátai is, amiben egy aranyos kislány segít a kis barátainak különböző feladatok megoldásával. Ez a mese azért is különösen hasznos, mert némi alap angol szöveget is tartalmaz, így az idegen nyelvekkel is megismerkedhet gyermeked.

Egy Dóra lufival igazán boldoggá tehetsz egy kis gyerkőcöt! A kisgyerekeseknek ismerős lehet még Peppa malac, avagy Peppa pig is, amiben egy helyes malac-család életének izgalmas kalandjait követhetik a gyerekek. A mesehősök lufi kategóriában velük is találkozhatsz!

A mesék tanítanak és szórakoztatnak

Azzal valószínűleg nem mondunk semmi újat, hogy a gyerekek lételeme a játék és minden, ami azzal kapcsolatos. Ki ne szeretne visszarepülni az időben, és egy kicsit újra az önfeledt játék időszakában élni?! A játéknak valóban lényeges eleme a szórakoztatás, de legalább annyira fontos a tanító funkció is, hiszen ezáltal ismerkednek meg a gyerekek a világgal és annak működésével. Amikor mesét olvasol gyermekednek, vagy ő egy rajzfilm előtt ül, akkor valójában tapasztalatokat is gyűjt az emberi kapcsolatokról, miközben új személyiségjegyeket vesz fel. A mesék tehát igenis fontosak, ráadásul a gyerekek nagyon is élvezik őket. Ha legközelebb egy szülinapi zsúrba mész, a mesehősök lufi ne maradjon otthon!

Mitől lesz egy mese lányos?

A különbséget a fiús és lányos mesék között mindenki látja, de kevesen tudják megfogalmazni. A lányos mesék alapvetően színvilágukban is eltérőek, dominál bennük a rózsaszín, de fontos szerepet kap a csillogás és lágyság is. Az Én kicsi pónim, az Alice, vagy éppen a Monster High például vitathatatlanul lányoknak készült. Természetesen a bennük szereplő karaktereket ábrázoló lufikat is megtalálhatod nálunk, pont annyira színes és csillogó formában, ahogy azt a lányok szeretik!

A fiúkról sem feledkeztünk meg

A belevaló fiúknak jöhetnek a hős kutyák, vagyis a Mancs őrjárat szereplők, akik nem csak aranyosak, de nagyon ügyesek is. Óriási ebek, átvitt és szó szerinti értelemben is: nálunk még 135 centiméteres mancs őrjárat figurák is fellelhetőek! A srácoknak ajánljuk még az Amerika kapitány, a hős Sam a tűzoltó, valamint a Spongyabob témájú lufikat is, amikkel élmény lesz minden szülinapi party.

A mesehősök lufi kategóriában mindenki megtalálhatja a legkedvesebb rajzfilmhősét, legyen szó a Mancs őrjáratos meséről, vagy éppen a Disney mesék karaktereiről. A léggömbök tartósak, így gyermeked sokáig élvezheti a legkedvesebb rajzfilmhőse társaságát!

23 féle termék
Micimackó Napsütéses Szülinapi Héliumos Fólia Lufi, 46 cm Micimackó Napsütéses Szülinapi Héliumos Fólia Lufi, 46 cm 3 870 Ft kosárba Igazság Ligája Héliumos Fólia Lufi, 46 cm Igazság Ligája Héliumos Fólia Lufi, 46 cm 3 170 Ft kosárba Micimackó - Winnie the Pooh Lufi Micimackó - Winnie the Pooh Lufi 1 680 Ft Részletek
Superman Jel Héliumos Léggömb, 66 cm Superman Jel Héliumos Léggömb, 66 cm 7 590 Ft kosárba
Spongyabob Fólia Lufi Pálcán, Mini Shape Spongyabob Fólia Lufi Pálcán, Mini Shape 1 190 Ft 1 290 Ft kosárba Spongyabob Héliumos Fólia Lufi, Super Shape Spongyabob Héliumos Fólia Lufi, Super Shape 7 590 Ft kosárba
Spongyabob és Barátai Héliumos Fólia Lufi, 46 cm Spongyabob és Barátai Héliumos Fólia Lufi, 46 cm 3 870 Ft kosárba Thomas, a Gőzmozdony Sétáló Fólia Lufi, 78 cm Thomas, a Gőzmozdony Sétáló Fólia Lufi, 78 cm 16 890 Ft kosárba
Thomas és Barátai Héliumos Fólia Lufi, 46 cm Thomas és Barátai Héliumos Fólia Lufi, 46 cm 3 870 Ft Értesíts, ha újra lesz
Thomas és Barátai Héliumos Fólia Lufi, Super Shape Thomas és Barátai Héliumos Fólia Lufi, Super Shape 7 590 Ft kosárba Én Kicsi Pónim Szív Alakú Fólia Lufi Pálcán, 23 cm Én Kicsi Pónim Szív Alakú Fólia Lufi Pálcán, 23 cm 990 Ft kosárba Én Kicsi Pónim Szív Alakú Héliumos Lufi, 46 cm Én Kicsi Pónim Szív Alakú Héliumos Lufi, 46 cm 3 870 Ft kosárba
Toy Story 4 Héliumos Fólia Lufi, 46 cm Toy Story 4 Héliumos Fólia Lufi, 46 cm 3 870 Ft kosárba Toy Story 4 Buborék Héliumos Lufi, 56 cm Toy Story 4 Buborék Héliumos Lufi, 56 cm 5 880 Ft kosárba Miraculous - Katicabogár Héliumos Fólia Lufi, 46 cm Miraculous - Katicabogár Héliumos Fólia Lufi, 46 cm 3 870 Ft kosárba
Vaiana (Moana) Disney  Héliumos Buborék Lufi, 56 cm Vaiana (Moana) Disney Héliumos Buborék Lufi, 56 cm 5 880 Ft kosárba
22 inch-es Disney Finding Dory Bubble Lufi 22 inch-es Disney Finding Dory Bubble Lufi 5 880 Ft kosárba Tininindzsa Héliumos Fólia Lufi, 46 cm Tininindzsa Héliumos Fólia Lufi, 46 cm 3 870 Ft kosárba
Pokemon - Pikachu Héliumos Fólia Lufi, 46 cm Pokemon - Pikachu Héliumos Fólia Lufi, 46 cm 3 870 Ft Értesíts, ha újra lesz Super Mario és Csapata Héliumos Fólia Lufi Super Mario és Csapata Héliumos Fólia Lufi 3 870 Ft kosárba
11 inch-es Finding Dory Lufi (6 db/csomag) 11 inch-es Finding Dory Lufi (6 db/csomag) 1 680 Ft kosárba
Utolsó 1 csom Disney Toy Story 4 Lufi Disney Toy Story 4 Lufi 1 440 Ft kosárba -94% Rocktábor Héliumos Fólia Lufi, Super Shape Rocktábor Héliumos Fólia Lufi, Super Shape 3 580 Ft 5 002 Ft kosárba

Ezt a terméket szívesen megvásárolnám

Add meg e-mail címed, és amint a termék raktáron lesz értesítést küldünk róla!

Kérjük, add meg az adataid!

egy kis türelmet, az adatok feldolgozása folyamatban...