Szülinapi zsúrLánybúcsúEsküvő

A szülinap minden évben fontos ünnep, de a kerek évfordulókon, illetve a nagykorúvá válás évében kifejezetten fontos, hogy emlékezetessé tegyük a napot.

Ezt megtehetjük szülinapi buli rendezésével, de a sok vendég közt valahogyan ki kell emelni, ki a születésnapos: erre való a szülinapi kitűző!

Születésnapi ajándék ötletek gyerekeknek

A gyerekzsúr megszervezése önmagában is hatalmas feladat a szülőnek öröm és meglepetés az ünnepeltnek, de persze itt még nem áll meg a mókavonat: ajándék is kell, a meghívott gyerekektől, de a szülőktől is. Szerezz örömet gyermekednek, és csempéssz a születésnapra kapott ajándékai közé ilyen, neki készült kitűzőt! Ezt később el is teheti emlékbe, és örökké boldogan gondolhat vissza az ő nagy napjára. Ezek az 5,5 cm átmérőjű fém kitűzők elérhetők fiúknak és lányoknak egyaránt, de felnőtteknek is, különböző színű, mintájú hátterekkel. Egy állat által megformált szám virít a gyerekeknek a kitűző közepén, körülötte pedig a Boldog Szülinapot! felirat. 

Ha az állatok annyira nem jönnek be, még mindig kedvedre választhatsz a sok „Boldog Szülinapot!”, vagy „Ma van a szülinapom!” feliratú szülinapi kitűző közül, de találsz gyermekednek kék vagy pink szalagos kitűzőt is, színtől függően „Szülinapos fiú/lány” felirattal – hadd érezze magát igazán különlegesnek ezen a napon.

Szülinapi kellékek: szalagos kitűzők szülinapra

A torta és a (gyerek)pezsgő egyértelműen szükséges a születésnapra, de ha például nagy társasággal indultok el valami programra, ami a születésnapi ajándék része, akkor illik valahogyan kiemelni az ünnepeltet. Erre valók a születésnapi kitűzők! Ennek közepe 7,5 cm átmérőjű fém lap, amelyen különböző színű és mintájú hátterek előtt szerepel a születésnapos életkora, vagy egy sornyi vicces szöveg. Ezt a fém lapot színes selyemszalag díszíti, ami különböző színekben elérhető az élénk, rikító árnyalatoktól a csíkoson át az egyszerű pasztellszínekig.

Évfordulós ajándék a párodnak – vicces és romantikus meglepetés egyben

Ha már évek óta együtt vagytok, bizony elfogynak a személyes ajándékötletek, és egyre inkább elkezdtek viccet űzni az évfordulóitokból, hiszen nektek is jó látni, mennyi idő eltelt már azóta a bizonyos első randi óta. Kerek évfordulón lepd meg párodat sebességkorlátozó táblát utánzó kitűzővel, hogy jó kedvvel indítsd a napját. A hagyományos 5,5 cm átmérőjű fém kitűző, piros szegéllyel, fehér alapon fekete számokkal kapható 18, 20, 25, 30,40,50,60,70,80-s megjelöléssel.

Csak óvatosan a szálló évekkel! Ugyanezek a kitűzők szuper ajándék ötletek születésnapra is, hiszen kevésbé személyes, mégis jópofa. Ha a születésnapos kevesebbnek érzi magát, mint amennyi, vagy nem szereti a korát, válassz neki egyet a „18 vagyok…”- kezdetű feliratos, sebességkorlátozós táblák közül.

Szülinapi parti a legjobb barátodnak/barátnődnek? Sima ügy!

Ha már megvan a torta, az ajándék és az esti program, valamint kialakult a meghívottak listája is, akkor nyugodtan hátradőlhetsz… és böngészd át a szülinapi kitűző kínálatunkat, ugyanis ezt még elfelejtetted beszerezni! Azt kérdezed, miért lenne fontos egy kitűző? Nos, a féktelen szülinapi party-t akkor is nehéz finanszírozni, ha többen dobjátok össze: főleg, ha az az est mottója, hogy a szülinapos most nem fizet. Ilyenkor nagy előny, ha a születésnapos egy jól látható kitűzőt visel, ami hirdeti a nagy napot mások számára – és talán némi kedvezményhez is hozzájuttatja.

61 féle termék
Boldog Szülinapot Capibara Mintás Szülinapi Kitűző - 5,5 cm Boldog Szülinapot Capibara Mintás Szülinapi Kitűző - 5,5 cm 790 Ft kosárba Új Boldog Szülinapot Dots & Sparkles Blue Szülinapi Kitűző - 5,5 cm Boldog Szülinapot Dots & Sparkles Blue Szülinapi Kitűző - 5,5 cm 790 Ft kosárba Boldog Szülinapot Unikornis-Láma Mintás Szülinapi Kitűző - 5,5 cm Boldog Szülinapot Unikornis-Láma Mintás Szülinapi Kitűző - 5,5 cm 790 Ft kosárba
Boldog Szülinapot Pixel Mintás Szülinapi Kitűző - 5,5 cm Boldog Szülinapot Pixel Mintás Szülinapi Kitűző - 5,5 cm 790 Ft kosárba
Gólöröm Szülinapra – Foci Mintás Boldog Szülinapot Kitűző, 5,5 cm Gólöröm Szülinapra – Foci Mintás Boldog Szülinapot Kitűző, 5,5 cm 790 Ft kosárba Boldog Szülinapot Pink Márvány Mintás Szülinapi Kitűző - 5,5 cm Boldog Szülinapot Pink Márvány Mintás Szülinapi Kitűző - 5,5 cm 790 Ft kosárba
Boldog Szülinapot Kék Márvány Mintás Szülinapi Kitűző - 5,5 cm Boldog Szülinapot Kék Márvány Mintás Szülinapi Kitűző - 5,5 cm 790 Ft kosárba Boldog Szülinapot K-Pop Mintás Szülinapi Kitűző - 5,5 cm Boldog Szülinapot K-Pop Mintás Szülinapi Kitűző - 5,5 cm 790 Ft kosárba
Új Boldog Szülinapot Dots & Sparkles Pink Szülinapi Kitűző - 5,5 cm Boldog Szülinapot Dots & Sparkles Pink Szülinapi Kitűző - 5,5 cm 790 Ft kosárba
Boldog Szülinapot Űrhajó Mintás Szülinapi Kitűző - 5,5 cm Boldog Szülinapot Űrhajó Mintás Szülinapi Kitűző - 5,5 cm 790 Ft kosárba Arany Fekete Számozható Szülinapi Parti Kitűző Arany Fekete Számozható Szülinapi Parti Kitűző 1 540 Ft 1 630 Ft kosárba Birthday Girl Feliratú Szülinapi Szalagos Kitűző Birthday Girl Feliratú Szülinapi Szalagos Kitűző 1 190 Ft 1 340 Ft kosárba
Szülinapos Csajszi Feliratú Rózsaszín Szalagos Kitűző Szülinapos Csajszi Feliratú Rózsaszín Szalagos Kitűző 1 840 Ft kosárba Szülinapos Lány Feliratú Magenta Szalagos Kitűző Szülinapos Lány Feliratú Magenta Szalagos Kitűző 1 840 Ft kosárba Magenta Rózsaszín Szalagos Szülinapos Lány Rózsaszín-Fekete Parti Kitűző Magenta Rózsaszín Szalagos Szülinapos Lány Rózsaszín-Fekete Parti Kitűző 1 840 Ft kosárba
18-as Rózsaszín Szalagos Pasztell Konfettis Kitűző 18-as Rózsaszín Szalagos Pasztell Konfettis Kitűző 1 840 Ft kosárba
Utolsó 3 db 20-as Rózsaszín Szalagos Pasztell Konfettis Kitűző 20-as Rózsaszín Szalagos Pasztell Konfettis Kitűző 1 840 Ft kosárba 40-es Rózsaszín Szalagos Pasztell Konfettis Kitűző 40-es Rózsaszín Szalagos Pasztell Konfettis Kitűző 1 840 Ft kosárba
Birthday Boy Feliratú Szülinapi Szalagos Kitűző Birthday Boy Feliratú Szülinapi Szalagos Kitűző 1 190 Ft 1 340 Ft Értesíts, ha újra lesz Boldog Szülinapot! Kék Pasztell Konfetti Kitűző Boldog Szülinapot! Kék Pasztell Konfetti Kitűző 790 Ft kosárba
Szülinapos Fiú Feliratú Világoskék Szalagos Kitűző Szülinapos Fiú Feliratú Világoskék Szalagos Kitűző 1 840 Ft kosárba
Királykék Szalagos Szülinapos Fiú Kék-Fekete Parti Kitűző Királykék Szalagos Szülinapos Fiú Kék-Fekete Parti Kitűző 1 840 Ft kosárba Boldog Szülinapot! Arany Szalagos Kitűző Elegáns Léggömbös Mintával Boldog Szülinapot! Arany Szalagos Kitűző Elegáns Léggömbös Mintával 1 840 Ft kosárba Ma van a Szülinapom! Arany Szalagos Kitűző Elegáns Léggömbös Mintával Ma van a Szülinapom! Arany Szalagos Kitűző Elegáns Léggömbös Mintával 1 840 Ft kosárba
18-as Arany Szalagos Kitűző Elegáns Léggömbös Mintával 18-as Arany Szalagos Kitűző Elegáns Léggömbös Mintával 1 840 Ft kosárba 20-as Arany Szalagos Kitűző Elegáns Léggömbös Mintával 20-as Arany Szalagos Kitűző Elegáns Léggömbös Mintával 1 840 Ft kosárba 25-ös Arany Szalagos Kitűző Elegáns Léggömbös Mintával 25-ös Arany Szalagos Kitűző Elegáns Léggömbös Mintával 1 840 Ft kosárba
30-as Arany Szalagos Kitűző Elegáns Léggömbös Mintával 30-as Arany Szalagos Kitűző Elegáns Léggömbös Mintával 1 840 Ft kosárba
30-as Elegáns Léggömbös Szülinap Kitűző 30-as Elegáns Léggömbös Szülinap Kitűző 790 Ft kosárba 40-es Arany Szalagos Kitűző Elegáns Léggömbös Mintával 40-es Arany Szalagos Kitűző Elegáns Léggömbös Mintával 1 840 Ft kosárba
50-es Arany Szalagos Kitűző Elegáns Léggömbös Mintával 50-es Arany Szalagos Kitűző Elegáns Léggömbös Mintával 1 840 Ft kosárba 50-es Elegáns Léggömbös Szülinapi Kitűző 50-es Elegáns Léggömbös Szülinapi Kitűző 790 Ft kosárba
60-as Arany Szalagos Kitűző Elegáns Léggömbös Mintával 60-as Arany Szalagos Kitűző Elegáns Léggömbös Mintával 1 840 Ft kosárba
60-as Elegáns Léggömbös Szülinapi Kitűző 60-as Elegáns Léggömbös Szülinapi Kitűző 790 Ft kosárba 18-as Világoskék Szalagos Pasztell Konfettis Kitűző 18-as Világoskék Szalagos Pasztell Konfettis Kitűző 1 840 Ft kosárba 50-es Világoskék Szalagos Pasztell Konfettis Kitűző 50-es Világoskék Szalagos Pasztell Konfettis Kitűző 1 840 Ft kosárba

Ezt a terméket szívesen megvásárolnám

Add meg e-mail címed, és amint a termék raktáron lesz értesítést küldünk róla!

Kérjük, add meg az adataid!

egy kis türelmet, az adatok feldolgozása folyamatban...