Mikulás jelmezekSzülinapi luficsokorLánybúcsú

Biztosak vagyunk benne, hogy a piros ruhás, ősz szakállú apó alakját sem a gyerekeknek, sem a felnőtteknek nem kell bemutatni. A jóságos figura, vagy pontosabban figurák – mivel a különböző megnevezések esetenként különböző hagyományokból való karaktereket takarnak – eredetével azonban már kevesebben vannak tisztában.

Nagyszakállú télapó, sok gyermek barátja
Nagyszakállú télapó, sok gyermek barátja

Szent Miklós legendája talán többek számára ismerős lehet, hiszen az i.sz. III-IV. században tevékenykedő püspökről fennmaradt történeteken alapszik a közép-európai Mikulás és az angolszász Santa Claus alakja is.

Szent Miklós a legendák szerint számos alkalommal segítette meg a szegényeket, a rászorulókat és a bajban lévőket. A legismertebb történet szerint egy elszegényedett nemesi családon segített három ízben, hogy három lányukat megfelelő hozománnyal kiházasíthassák. Három éven keresztül minden december 6-án egy pénzzel teli erszényt tobott be az éj leple alatt a család ablakán, a pénzből pedig tisztességesen férjhez tudtak menni a lányok.

A történet egy változata szerint amikor már csak a legkisebb lány várt kiházasításra, ő éppen a harisnyáját teregette a kéménybe száradni, amikor a püspök – lévén, hogy ebben az évben a hideg miatt az ablak zárva volt – a kéményen keresztül juttatta be a házba az arannyal teli erszényt, ami éppen a lány harisnyájába esett. Ezt a legendát veszi alapul az angolszász Santa Claushoz köthető hagyomány, amely szerint a szakállas öregapó a kandalló fölé kiaggatott harisnyákban rejti el karácsony éjjelén az ajándékokat.

A mikulás a kémények keresztül érkezik?

A Közép-Európában elterjedt Mikulás alakja ezzel szemben december 6-án látogatja meg a gyerekeket és csizmáikba, ha jól viselkedtek, csokoládét, ha rosszul, virgácsot (egyes országokban szenet) rejt az éj leple alatt. Hagyományos ábrázolása szerint a Mikulás magas, szikár alak hosszú szakállal, fején püspöksüveggel, vállán piros palásttal. A keresztény hagyomány szerint az égben lakik, és onnan kíséri figyelemmel a gyerekeket egész évben. Ajándékosztó küldetését gyalog teljesíti, ebben krampuszok segítik. A csizmákba általában édességeket, olajos magvakat, gyümölcsöket rejt.

A magyar nyelvterületen időnként tévesen Mikulásként vagy Télapóként fordított Santa Claus december 25-én érkezik a gyerekekhez, akiket játékokkal, nagyobb ajándékokkal lep meg. Az európai Mikulással ellentétben alkata testesebb, palást helyett rövid, piros kabátot hord, fején pedig bojtos sapkát visel, az ajándékok kézbesítését repülő szánon végzi, amelyet kilenc rénszarvas húz. A műveletben manók segítik. Az év többi részében Lappföldön él a finn Joulupukkihoz hasonlóan. Egy széles körben elterjedt városi legenda szerint alakját és piros öltözetét a The Coca-Cola Company alkotta meg az 1930-as években, azonban ez nem teljesen igaz, mivel már egy évtizedről korábban is találni a Santa Claus mai alakjához nagyon hasonló ábrázolásokat egyes gyerekkönyvekben.

Kapcsolódó termékek

Kérjük, add meg az adataid!