
60-as Számos Sebességkorlátozó Közlekedési Tábla Szülinapra, 40 cm
60-as Számos Sebességkorlátozó Szülinapi Tábla - 40 cm
Miért is jó 60 évesnek lenni?
Erre leginkább az érintett korosztály tudná megadni a választ, de szerintünk több okból is ez az egyik legnagyszerűbb szám. Aki ebben a korban jár, annyi tapasztalatot és élményt szerzett, hogy kisebb regényt lehetne belőle írni. A rengeteg tudással felszerelkezve bölcsen élvezi az életet, nem hebrencskedik, felismeri az igazán fontos dolgokat, amire megéri időt és az energiát szánni. A rossz élményeket pedig könnyen elengedi, hiszen tudja: az idő nagyszerű találmány, ami mindent begyógyít.
A legtöbb 60 éves ilyenkorra már a nyugdíjas évei közelébe ért, vagyis hamarosan korlátok nélkül hódolhat hobbijának, családjának. Egy 60-as születésnapi kerek tábla igazi meglepetés erre az alkalomra!
60-as tábla születésnapra - hogyan add át?
Egy ilyen táblát lehetetlen csak úgy az ünnepelt kezébe nyomni – már csak azért sem, mert formája miatt csomagolása minimum körülményes. Add inkább meg a módját!
Kérj például segítséget az ötletelésben! Mondd meg a meghívottaknak előre, hogy szülinapi ajándék ötleteket vársz, méghozzá pont 60-at – és ebből szemezgethettek majd közösen, mivel is lepjétek meg az ünnepeltet. Ez lehet 60 kicsi, vagy 1 nagy is. Ha sokan vagytok, akkor valami igazán grandiózusra is összedobhatjátok a pénzt. Vicces ajándékok szülinapra? Kezdetnek ez sem rossz, de a 60. születésnap viccessége mellett legalább annyira komoly dátum is. A születésnap férfiaknak talán kevésbé gond, mint a nőknek, de azért valljuk be 40 fölött már ők is elmorzsolnak egy-két titkos könnycseppet a múló évek emlékére. Gondoskodjatok arról, ne a múltba révedezzen, hanem a jövő felé tekintsen az ünnepelt!
Sokkal izgalmasabb a lesz a parti, ha a születésnapi táblát nem a „boldog szülinapot” vicces formájának szánod, hanem inkább a dekorációban használod fel különböző módokon. Használd például tálcának, kínáld ezen a feleseket, vagy tálalhatod ezen a tortát. Különösen vicces, ha csak a torta elfogyása után derül ki, mit ábrázol a „tálca” :)
Születésnapi táblák – csak szülinapra?
A 60-as tábla születésnapra a leggyakoribb ajándék, pedig számtalan más alkalomból meglephetsz vele másokat! 60 év rengeteg idő, különösen, ha azt egyvalaki mellett tölti az ember. Sajnos kevesen mondhatják el magukról, hogy 60 éve élnek házasságban, de ha mégis, akkor azt illik méltón megünnepelni. Ez a táblácska akár évfordulós meglepetés is lehet a nagyszüleidnek, rokonoknak, akik több, mint fél évszázada összetartoznak. De lehet évfordulós ajándék férfiaknak is, akik már gyerekkoruk óta jóbarátok, és szeretnék valahogy megünnepelni ezt a szép, kerek évfordulót. Csak férfiasan, semmi érzelgősség – a vicces táblák pont erre jók.
Egy születésnapi tábla az utak királyának
Biztosan te is ismersz olyan férfit, aki nem igazán szereti betartani a jelzőtáblák útmutatásait, akit a sebességkorlátozás csak zavar a kilátásban. Mi lehetne jobb születésnapi ajándék férfiaknak, akik az utak szerelmesei, mint ez a sebességkorlátozó jelzés?! Ez a születése napján kívül, a szabályok betartására is emlékezteti majd és arra, őt is hazavárják – sok szeretettel.
A születésnapi tábla mérete: 40 cm.
Anyaga: karton.
Cikkszám: m32414
Az egy termékre vetített szállítási költség alacsonyabb lehet, ha egyszerre több terméket rendelsz.
GLS futár 1 Ft - 15.000 Ft | 1490 Ft |
GLS futár 15.001 Ft - 20.000 Ft | 1290 Ft |
Személyes átvétel üzletünkben | ingyenes |
Átvétel GLS csomagponton | 1090 Ft |
20.000 Ft feletti kiszállítás/átvétel | ingyenes |
Utánvét díja | 420 Ft |