
Rágógumi Automata
A rágógumi automata varázsa
Hogy pontosan honnan is indult az országot meghódító útjára ez a szerkezet, az vitatható. Egyesek úgy vélik, hogy a 20. században eleinte csak az amerikai filmekben találkozhatott velük az ember, majd idővel szép lassan a magyar gyerekek számára is elérhetővé vált élelmiszerüzletekben, vagy éppen majálisokon. Persze csak akkor, ha kellő mennyiségű kérleléssel és hisztivel meggyőzték szüleiket. Miközben Anya a bevásárlókosarában kutatott a pénztárcája után, a gyerekek rendszerint az üvegre tapadva lesték, hogy a színes golyók közül, vajon nekik milyen színű jut majd.
Bár a rágógumik csak egyszerű színes gömböknek tűntek, de pont a sokszínűségük miatt is voltak olyan vonzóak a gyerekek körében. Amint a gép elnyelte az érmét, lehetett is tekerni, és várni alul, hogy vajon milyen gömb bukkan elő. Ha ritka színű jelent meg, akkor az igazán „jó fogásnak” minősült.
A rágóadagoló automata a gyerekszobában
Manapság már ritkán látható ilyen adagoló gép az üzletekben, de szerencsére a különböző rendezvényeken még fel lehet eleveníteni az általuk nyújtott érzést. Ha azonban nem nagyon jártok ilyen helyekre, vagy nem akartok a következő lehetőségig várni, akkor könnyedén megismertetheted gyermekeddel a rágógumi automata élményét, kitűnő gyerekajándék a legtöbb korosztály számára is. Így nem csupán édes pillanatokat szerezhetsz gyermekednek, de a nosztalgiázás kicsit közelebb is hozhat benneteket egymáshoz. Akár mások gyermekeit meglepheted vele: tuti találat szülinapi zsúrba is!
Nem csak gyerekeknek…
Az egyértelmű, hogy ez az egyik legjobb ajándék gyerekeknek, de ne feledkezz meg az örökgyerek barátaidról, családtagjaidról sem! Elevenítsétek fel a régi idők szép emlékeit, miközben újra és újra tekertek. A meglepetésetek pedig egy finom, és nagyon színes rágó, valamint egy kis önfeledt nosztalgiázás lesz.
Milyen lesz a saját automatád?
A legtöbb régi automatának voltak közös vonásaik, például az üveggömb, amiben a rágók voltak, vagy a tekerő gomb – mégis mindegyik másnak és izgalmasnak hatott. A te automatád 22 centiméter magas lesz, és piros színben fog pompázni. Anyaga műanyag, így biztonságos minden korosztály számára. És persze a lényeg: 90 gramm színes édesség büszke és boldog tulajdonosa leszel!
Mint a valódi automatákat, ezt is pénzérmével kell működtetned, amikhez természetesen később hozzá is juthatsz, ha kifogytál az apróból. Ha leleményes vagy, akkor az automatát másra is használhatod, például perselynek, így a gyűjtögetés mindjárt kellemesebb lesz kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Tanítsd meg gyermeked okosan bánni a pénzzel a rágógumi adagoló automata segítségével, és garantáltan örömmel fog takarékoskodni!
Habár gyerekként még csak az élelmiszerüzletekben találkozhattál vele, és csak a szüleid hosszas kérlelése után használhattad, ma már akár sajátod is lehet. Ajándékozd meg vele gyermeked, hogy ő is kipróbálhassa ezt az egyszerű, de nagyszerű játékot. Használhatjátok a szobában díszként, vagy akár perselyként is, amibe élmény gyűjtögetni az aprót.
90 gramm rágógumival.
Mérete: 22 cm magas, színe piros
Anyaga: műanyag
A rágógumi automata működéséhez érmére van szükség. Az érme a rágógumi automatának nem tartozéka. Izgalomra semmi ok, hiszen a bele helyezett pénzérméket könnyedén ki lehet szedni a gépből és újra felhasználni.
Cikkszám: bigyo-2122
Az egy termékre vetített szállítási költség alacsonyabb lehet, ha egyszerre több terméket rendelsz.
GLS futár 1 Ft - 15.000 Ft | 1490 Ft |
GLS futár 15.001 Ft - 20.000 Ft | 1290 Ft |
Személyes átvétel üzletünkben | ingyenes |
Átvétel GLS csomagponton | 1090 Ft |
20.000 Ft feletti kiszállítás/átvétel | ingyenes |
Utánvét díja | 420 Ft |