Ilyen volt a szülinapom ? egy kutyus szemével

Sziasztok! Borisz vagyok, az angol bulldog. 2011. augusztus 30-án láttam meg a napvilágot Kaposváron, két testvéremmel együtt. 2 hónappal később talált rám két szerető gazdim, akik azóta is hatalmas szeretettel árasztanak el, és harmonikus, boldog életet biztosítanak a számomra. Náluk mindent megkapok, amire csak szükségem van. Ezt bizonyítja, hogy a mostani, 5. szülinapomon is igazán kitettek magukért. Tiszta szívből, önzetlenül, mindennél jobban szeretem őket.
Borisz, a bulldog
Borisz, a bulldog

Megkértek, hogy ebben a blogban osszam meg veletek, milyen is volt, hogy zajlott az idei születésnapom.

Hát elöljáróban annyit, hogy volt részem meglepetésben bőven, és az ünneplés minden egyes percét felettébb élveztem. Soha nem csalódok „anyában” és „apában”, mindig képesek valami újjal előállni. Természetesen most sem volt ez másként.

Reggel a szokásos módon ébredtem. Nehezen. Ugyanis nagyon nem szeretek korán kelni. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy reggelente úgy kell kiszedni az ágyamból. Tudom, hogy a gazdáimat ezzel sokszor az őrületbe kergetem, de hát jó bulldoghoz híven, imádok aludni. És őszintén, nem is szeretnék, és nem is tudok ellene tenni. A kajálás mellett a szunyálás a mindenem.

Teltek-múltak az órák, és még mindig nem történt semmi. Már kezdtem azt hinni, hogy elfelejtettek engem, és egy kis szomorúság lett úrrá rajtam. „Anya” és „apa” folyamatosan szóltak hozzám embernyelven, ebből gondoltam, hogy azért nem lehet olyan nagy baj. Biztosan szeretnek még, csak lehet, hogy a sok teendőjük miatt kiment a fejükből, hogy nekem szülinapom van. Vártam azt a pillanatot, hogy végre csak velem foglalkozzanak, és az ajándékok mellett a szeretetüket is rám zúdítsák.

Végülis nem kellett olyan sokáig várnom, mert hamarosan megérkeztek a „nagyszüleim” és a francia kishúgom, Töfike, akiket ugyancsak a rajongásig szeretek. A „mama” és a „papa” mindig ellát finom falatokkal és rengeteget simizik a buci buksim.

Töfike kicsit kemény dió, de persze imádom őt is. Néha nem értem, mert bár olyan, mint én, csak kicsiben, mégis úgy pörög, hogy sokszor követni sem tudom. És a játékaimat is elveszi, de ezt neki elnézem. Elvégre ő a kisebb minden szempontból, és kislány is, úgyhogy nagytestvérként terelgetnem és tanítanom kell őt.

Borisz és barátja
Borisz és barátja

Na de térjünk vissza az ünneplésre! Rengeteg ajándékot kaptam, játékokat, jutalomfalatokat, amit akkor kapok, ha ügyesen viselkedek, vitaminokat és egy kutyafogyasztásra alkalmas áfonyás muffint. Ezt a finomságot, ahogy lehetett, be is faltam, egy morzsa sem maradt utánam. Mivel csodaszép idő volt, a kertben tarthattuk a szülinapomat. A falatozás mellett azért jutott idő a játékra is. Töfikével kipróbáltuk az összes új játékomat, és mindketten nagyon élveztük. Rajtunk kívül a „szüleim” és a „nagyszüleim” is. Olyan jó volt őket boldognak látni.

És én magam is nagyon boldog voltam. Azt kell, hogy mondjam, hogy a családommal nem csak az ilyen alkalmak a szeretetteljesek, de az év többi 364 napja is. A szülinapi gyertyám ugyan „anya” elfújta helyettem, de azért én kívántam közben valamit. Nem mondom el, hogy mit, hogy biztos valóra váljon, de annyit azért elárulok, hogy „anyával” és „apával” kapcsolatos.

Bulldog szülinap
Bulldog szülinap

Miután elmentek a „nagyszüleim” és Töfike, „anyáék” még igyekeztek a kedvemben járni, és elvittek egy rövid szusszanás után az egyik kedvenc helyemre, a Margitszigetre, ahol csavarogtunk és játszottunk így hárman együtt, egy családként. Amikor hazamentünk, megvacsoráztam, és olyan álmos voltam, hogy azonnal álomba is szenderültem. Természetesen az álmomban is ez a fantasztikus nap jött elő.

Mindenkinek ilyen gazdikat és hosszú, bulldog életet kívánok!

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg barátaiddal is: