
Zorró Fekete Köpeny Maszkkal
Fekete Köpeny Maszkkal
Vannak olyan farsangi jelmez ötletek, amelyek egyszerűen minden beöltözős parti előtt felmerülnek.
Hogyan lehetséges ez?
Nos, úgy hogy léteznek legendás alakok, akiknek az emléke tulajdonképpen örökéletű. Zorro inkább csak irodalmi értelemben vehető legendának, hiszen Johnston McCulley író fantáziájában született meg, mégis, a könyv 1919-es megjelenése óta nem volt olyan évtized, hogy ne jött volna ki legalább egy film az ő témájában.
De mi lehet a titka annak, hogy ilyen sokáig az emlékezetünkben maradt?
Erre egyértelmű választ talán nincs is, de kétségtelen, hogy a hős által használt szimbólumok egyfajta márkát építettek köré.
Fekete köpeny, fekete maszk, a kard, a titokzatos Z – betű és a kalap. Zorro gyakorlatilag mindegyikről eszünkbe juthat.
Mindemellett nagyon fontos a remek történet, a fantasztikus körítés: a nappal csak Don Diegoként ismert, meglepően kis hatalommal rendelkező földbirtokos az éj leple alatt felveszi a harcot az igazságtalanság ellen. Ugye, mennyire jól hangzik?
Legyél Te is hős, tedd le a voksod az egyik legnépszerűbb felnőtt jelmez mellett!
A képeken látható szett tartalmazza a két legfontosabb kiegészítőt, így a tiéd lehet a Zorro álarc és a jellegzetes fekete köpeny is. A készlet teljesen uniszex, így női és férfi jelmez egyaránt lehet; mindkét nemnek pazarul áll.
A Zorro jelmez természetesen nem az egyetlen az Ünnepek Áruházában. Rengeteg női jelmez, és férfi jelmez vár még gazdára. Nézz szét a kínálatunkban, ahol rengeteg kiegészítő vár rád, többek között festékek, rengeteg farsangi álarc és tömérdek női jelmez.
Mérete: felnőtt, egy méretben.
A nyakszéltől mérve a köpeny teljes hossza kb.: 90 cm.
Cikkszám: y41581
Limitált készlet. Már csak néhány darab van belőle!
Az egy termékre vetített szállítási költség alacsonyabb lehet, ha egyszerre több terméket rendelsz.
GLS futár 1 Ft - 15.000 Ft | 1990 Ft |
GLS futár 15.001 Ft - 20.000 Ft | 1590 Ft |
Személyes átvétel üzletünkben | ingyenes |
Átvétel GLS csomagponton / GLS automatában 1 Ft - 15.000 Ft |
1490 Ft |
Átvétel GLS csomagponton / GLS automatában 15.001 Ft - 20.000 Ft |
1290 Ft |
20.000 Ft feletti kiszállítás/átvétel (GLS esetén) | ingyenes |
Utánvét díja | 490 Ft |
Héliumos léggömböt csomagautomatába nem szállítunk.
Posta Pontra, Posta csomagautomatába és a Magyar Postával való kiszállítást 30 napos határidővel tudjuk vállalni.
Köszönjük a megértésedet.
Magyar Posta 0-10 kg/db | 1990 Ft |
Magyar Posta 10-20 kg/db | 2990 Ft |
Magyar Posta 20-40 kg/db | 5990 Ft |
Posta Pont, csomagautomata (amennyiben a csomag belefér a méretkorlátba) |
990 Ft |