Vakáció Asztali Visszaszámláló
Teljesen mindegy, hogy az év melyik hónapjában megyünk szabadságra, mindig öröm tudni, hogy mennyi nap van még hátra. A digitális naptárak és okostelefonok világában számtalan alkalmazást találhatunk, amik jelzik az idő közeledtét; de az amúgy is túlzsúfolt értesítési területet hagyjuk meg a napi és heti teendőinknek. Ideje, hogy a vakáció visszaszámláló közvetlenül az asztalunkra kerüljön!
A Vakáció Visszaszámláló használata gyerekjáték, egyszerűen csak beállítjuk a jól megérdemelt pihenés kezdetének első napját, onnantól már a kijelzőn figyelhetjük, hogy mennyi is a hátralévő idő. Évről évre újra használható, hosszú hétvégék és más jeles alkalmak esetében is hasznos és ráadásul dekoratív kellék lehet.
A vakáció visszaszámláló asztali óra egy kijelzőn mutatja meg nekünk, hogy pontosan hány napunk, óránk, percünk, és másodpercünk van még hátra a várva várt vakáció első napjáig.
Tökéletes ajándék mindazok számára, akik minden évben már az első munkanaptól az elkövetkezendő méltán kiérdemelt szabadságra gondolnak, és folyamatosan a naptárt lesik, hogy mennyi idő van még addig hátra. De nagy szeretettel ajánljuk minden kis- és nagyiskolásnak is, akik az első tanítási naptól kezdve már a szünidőre tudnak csak gondolni.
A Vakáció Visszaszámláló Jellemzői:
- A Vakáció visszaszámláló egy visszafelé járó időszámláló, amelyen bele lehet állítani napra, órára, percre és másodpercre is az adott esemény hátra lévő pontos idejét.
- Anyaga: műanyag és kerámia.
- Mérete: 6 cm magas, 14 cm hosszú, és 12 cm széles.
Cikkszám: bigyo-3557
Az egy termékre vetített szállítási költség alacsonyabb lehet, ha egyszerre több terméket rendelsz.
| GLS futár 1 Ft - 15.000 Ft | 1990 Ft |
| GLS futár 15.001 Ft - 20.000 Ft | 1590 Ft |
| Személyes átvétel üzletünkben | ingyenes |
| Átvétel GLS csomagponton / GLS automatában 1 Ft - 15.000 Ft |
1490 Ft |
| Átvétel GLS csomagponton / GLS automatában 15.001 Ft - 20.000 Ft |
1290 Ft |
| 20.000 Ft feletti kiszállítás/átvétel (GLS esetén) | ingyenes |
| Utánvét díja | 490 Ft |
GLS automaták esetén a másnapi kézbesítés nem garantált (ha az automata telített, csúszás lehet). Sürgős rendeléshez válaszd a házhozszállítást vagy a GLS csomagpontot!
Héliumos léggömböt csomagautomatába nem szállítunk.
Posta Pontra, Posta csomagautomatába és a Magyar Postával való kiszállítást 30 napos határidővel tudjuk vállalni.
Köszönjük a megértésedet.
| Magyar Posta 0-10 kg/db | 1990 Ft |
| Magyar Posta 10-20 kg/db | 2990 Ft |
| Magyar Posta 20-40 kg/db | 5990 Ft |
| Posta Pont, csomagautomata (amennyiben a csomag belefér a méretkorlátba) |
990 Ft |