
Piros Kapucnis Köpeny Gyerekeknek - M/L
Piroska vagy a farkas?
Naná, hogy Piroska! Imádjuk! A gyermekkorunk mesehőse volt Ő, aki azóta is mélyen bennünk él. Tőle tanultuk meg, hogyan hallgassunk a szüleinkre, és azt, milyen az önfeláldozás. Megtanította, hogy nem szabad megbízni senkiben, akit nem ismerünk, és azt is, hogyan gondoskodjunk a szeretteinkről. Ez a tanmese minden gyermek életében felbukkant legalább egyszer.
Ha úgy érzitek, hogy megéri egy buliban Piroskának öltözni, akkor mindenképpen tanítsátok meg gyermekeiteknek, hogy miért is menő Piroska, aki ügyes és számos kiváló tulajdonsággal rendelkezik.
Tudtátok, hogy a meséből legalább 35 verziót tartanak számon a kultúrantropológusok, amelyekben 70 különböző változó elem van. A változatok közös gyökerének Aiszóposz egy 2600 éves fabuláját tartják. Hihetetlen, de a Piroska, és egy másik népszerű, sok nép ajkán élő mese, A farkas és a hét kecskegida című mese közös ősre vezethető vissza.
A Grimm fivérek alkották meg a ma is ismert mesét. A testvérek átírták Perrault változatát, és 1812-ben jelentették meg a Gyermek és családi mesék című gyűjteményükben. A testvérek eredetileg A bóbitás Piroska címet adták ennek a mesének, csak a későbbiekben lett Piroska és a farkas a címe.
A mese változatai később Kínában (farkas helyett tigrissel) és Iránban is megjelentek, de léteznek japán, koreai és burmai verziók is, így nem csoda, ha a világon kis túlzás nélkül, de így vagy úgy, minden gyerekhez eljutott a lány, akit mi Piroskaként ismerünk.
Hogyan is legyen ebből jelmez?
Nyilván egy kapucnis köpeny, az csak egy köpeny. Ahhoz, hogy ez Piroska köpeny, és ezzel együtt akár egy gyerek halloween jelmez alapja lehessen, bizony kicsit dolgoznunk kell rajta. De nézzük, hogyan lehetne belőle teljes farsangi jelmez lányoknak való apróságokkal?
Amire szükségünk lesz még hozzá:
- Fonott kosárka, hiszen Piroska ebben vitte az elemózsiát a nagymamájának!
- Virágok, mert a virágok miatt tért le a járt ösvényről, ami miatt bajba került.
- Egy kedves kis ruha, ami a köpeny alá szükséges!
Nagyjából ezekkel tudjuk kiegészíteni ezt a piros kapucnis köpenyt, ami gyerekeknek megfelelő méret.
De vajon csak erre az egy célra lehet jól felhasználni?
A válasz természetesen az, hogy nem. Egy kis fantáziával alkothatunk belőle mást is, mint amire elsőre gondolunk. Ha boszorkány jelmez az, amit szeretnénk, és otthon van már egy ilyen köpenyünk, egyszerűen átalakítva kiváló boszorkány jelmez gyerekeknek a végeredmény, ha hozzádobunk egy kalapot, seprűt és egy csíkos zoknit. Ha ezt még egy kis sminkkel is fel tudjuk turbózni, akkor biztosan egy színes, egyáltalán nem egy tömegboszit kapunk. Érdemes tehát kísérletezni!
Maga a köpeny egy vámpír köpeny kinézetére is hajaz, hiszen láttunk már piros ruhában vámpírokat, amiből csodálatos vámpír jelmez gyerekeknek lesz a végeredmény. Sőt, még lehet belőle ördög jelmez gyerekeknek is, mert ugye a kisördög az kérem, piros-fekete színösszeállításban az igazi. Ez a lepel pedig tökéletesen segít nekünk elérni a kívánt hatást.
DE ha egyik opcióval sem vagyunk kibékülve, akkor se aggódjunk, mert egy varázsló köpeny mindig jól jön. Ki tudja mikor lesz rá szükség? Otthon a hétvégén akarunk varázsolni vele valamit, vagy valakit?!
A lényeg, hogy ez a kapucnis köpeny, sokrétű, változatos és érdekes kiegészítőkkel remekül használható a hétköznapi bulikban és természetesen a maszkabálokon is!
Legyünk óvatosak, ha rákapunk az ízére, nem fogunk tudni leállni a megunhatatlan lehetőségek miatt. Az biztos, hogy unatkozni nem fogunk, sem mi, sem a gyerekeink!
Méretét tekintve: M/L. (85 cm hosszú nyakszéltől mérve).
Piros kapucnis köpeny, nyakánál tépőzárral összecsukható.
Cikkszám: y44560ml
Limitált készlet. Már csak néhány darab van belőle!
Az akció a készlet erejéig érvényes.
Az egy termékre vetített szállítási költség alacsonyabb lehet, ha egyszerre több terméket rendelsz.
GLS futár 1 Ft - 15.000 Ft | 1490 Ft |
GLS futár 15.001 Ft - 20.000 Ft | 1290 Ft |
Személyes átvétel üzletünkben | ingyenes |
Átvétel GLS csomagponton | 1090 Ft |
20.000 Ft feletti kiszállítás/átvétel | ingyenes |
Utánvét díja | 420 Ft |